Szülővé válni hosszú, időnként nehéz, mégis gyönyörű folyamat. Egy olyan utazás, amely során számtalan érzést, boldogságot, örömöt, de olykor kételyeket és bizonytalanságot is átélhetnek a leendő anyák és apák. Végigmentem ezen az úton én is, és megtapasztaltam, hogy gyermekek megfoganásától a felnőtté válásukig mennyi kérdés fogalmazódik meg egy szülőben, amelyekre időnként nehéz egyedül megtalálni a választ.
Több mint másfél évtizedes, a családok kísérése során elmélyült dúlai tudásommal, elfogadó szemléletemmel, mély empátiával és szeretettel kísérlek el ezen az úton, ha megtisztelsz a bizalmaddal.
Készülődöm. Holnapután dúlatréningre megyek. Körülbelül harminchatodszorra. Ugyanolyan izgalommal és várakozással a szívemben, mint amikor először ültem be résztvevőként a csoportba. Ma már én kísérem a csoportokat, de van, ami nem változik. A bizalom légköre, a női tapasztalatok, az elinduló önismereti folyamatok és el nem sírt könnyek, az önfeledt nevetések, a sűrű csendek minden tréningen velünk…
A Lány alig több mint 20 éves. Megkérdőjelezhetetlenül, a kezdetektől tudta, hogy mi az, akit és amit nagyon szeretne. A Kisfiút, még akkor is, ha apa nélkül neveli majd fel, és azt, hogy az otthonában szülhesse meg a babáját. A nappaliban áll a szülőmedence. Benne áramlik a Lány. Szabadon mozog, siklik, hajlik, elmerül. Csendben figyelem…
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2023. május 20-21-én újra lesz dúlatréning! Részletek, jelentkezési lap,visszajelzések a tréningről itt és itt olvashatók!
2016 tavaszán újabb csoport indul a Békés Dúlaműhelyben, mely továbbképzési lehetőséget biztosít már alaptréninget végzett dúláknak. A részletekről bővebben itt olvashatsz: Békés Dúlaműhely
A képzések a nagy érdeklődésre való tekintettel folyamatosan indulnak. A képzés részleteiről, a jelentkezés feltételeiről bővebben a Dúlaképzések menüpont alatt olvashatsz.
Kislányunk, az elragadó csöppség, Júlia immáron 13 hónapos múlt, amikor ezen sorokat írom. Mindmáig határtalan boldogsággal gondolok vissza az időszakra, amikor vártuk érkezését és a születésének katartikus élményét pedig mindörökre életem legfelemelőbb emlékeként őrzöm. Feleségem a terhesség korai időszakában vetette fel, hogy szeretne dúlával együtt készülni és örülne, ha én is csatlakoznék. Nos, akkoriban én még az apás szülés gondolatával is...