Békés Dúlaműhely – továbbképzés

A Békés Dúlaműhely a már alapszintű képzésen részt vett dúláknak nyújt továbbképzési lehetőséget.

A csoport tagjai havonta egy napot töltenek együtt azzal a céllal, hogy saját tudásuk, tapasztalataik megosztásával, illetve meghívott előadók segítségével dolgozzák fel a dúlai hivatással kapcsolatos témákat. A műhely tematikája nagyrészt előre kidolgozott, emellett a résztvevők igényeinek megfelelően áll össze. Az adott témákat közös munka keretében dolgozzuk ki, melyek helyzetgyakorlatokkal és az aktuális esetek feldolgozásával egészülnek ki.

  • Teljesen más ember lettem, mint amikor idejöttem. Megváltozott az embertársaimhoz való viszonyom.

  • Az itt töltött másfél évnek köszönhetően a párkapcsolatomban, a szüleimmel és a gyermekeimmel is teljesen átalakultak a kapcsolataim.

  • A műhelymunka legnagyobb hozadéka számomra az a szemléletmód, ami átitatott minden témát. Alázat, szeretet, mellé lépés és hogy abban segítsek, amiben kérik. Szelídültem és nyitottabb lettem. Egyre inkább áthat ez a megértő, elfogadó hozzáállás az élet minden területén.

  • Egy mély és tartalmas önismereti utat jártam be az elmúlt másfél évben. Rengeteget tanultam, és nem csak a dúlaságról, hanem önmagamról is. Mély blokkok oldódtak bennem, és már tudom, merre tartok. Megvan a célom és élvezem, amit csinálok!

A műhely 2009 tavaszán alakult. A csoport tagjai a 15 alkalmas továbbképzés után sikeres írásbeli és szóbeli záróvizsgát tettek és ezzel Békés szülésfelkészítő és szüléskísérő dúlává váltak, valamint tajaivá válhatnak a Békés Dúlakörnek. Azóta további hat csoport végzett a műhelyben, három csoport pedig most végzi a továbbképzést.

  • Ha részt vettél már alapszintű dúlaképzésen (nem feltétele a jelentkezésnek az, hogy hol és mikor), és szeretnéd elmélyíteni a tudásodat, bővíteni az ismereteidet,
  • ha gyakorló dúlaként fontosnak érzed, hogy megoszthasd a tapasztalataidat a társaiddal vagy éppen mások tapasztalataiból szeretnél tanulni,
  • ha vágysz arra, hogy együtt dolgozz és beszélgess olyanokkal, akik ugyanígy éreznek, és
  • szeretnél tagja lenni egy elfogadó női körnek,

szeretettel várlak a Békés Dúlaműhelybe!

A műhely vezetője: Békés Emőke

Kérdésed van vagy szeretnél jelentkezni a tréningre?

Hívj fel vagy írj nekem!
Várom jelentkezésed szeretettel!