Készülődöm. Holnapután dúlatréningre megyek. Körülbelül harminchatodszorra. Ugyanolyan izgalommal és várakozással a szívemben, mint amikor először ültem be résztvevőként a csoportba. Ma már én kísérem a csoportokat, de van, ami nem változik.
A bizalom légköre, a női tapasztalatok, az elinduló önismereti folyamatok és el nem sírt könnyek, az önfeledt nevetések, a sűrű csendek minden tréningen velünk vannak. Mi magunk teremtjük őket, hozzuk vagy tanuljuk, ösztönösen tesszük vagy ott ébredünk rá, milyen ereje van az egymásra hangolt együttlétnek.
Mindig mások érkeznek a csoportba. Nem ismerik egymást és én sem őket. Mégis mindig megtörténik az őszinte elfogadás, a tapasztalatok megosztása, ahol én is minden alkalommal rengeteget kapok és tanulok.
Különleges élmény ebben a csoportfolyamatban egyszerre 8-10 nő vajúdását kísérni. Figyelni, mellettük lenni, ahogy megszületik bennük a vágy után az elhatározás, és az abban való megerősödés, hogy dúlák legyenek. Követni, ahogy átmennek a belső folyamataikon, ahogy átszűrik magukon, hogy mit is jelent ez a hivatás, miért is szeretnének mások szülésénél segíteni, hogyan vannak a saját születés- és szülésélményeikkel és mindazokkal a készségekkel, amelyek ahhoz kellenek, hogy jó segítők lehessenek.
Várom őket most is nagyon. Adni szeretnék nekik és elfogadni mindazt, amit ők hoznak nekem.
Békés Emőke