Mélyinterjú

Többet, személyesebbet rólam, a szüléskísérésekről és a hivatásomhoz fűződő viszonyomról az alábbi, Szuromi Ágnes által 2011 augusztusában kész ített interjú részleteiből olvashatsz.

Milyen volt a gyerekkorod, a családod?

Budapesten születtem, 1968-ban. Az édesapám hivatásos katonatiszt volt, és emiatt sokat költöztünk, a családomnak hatéves koromig

négy otthona volt. Végül Cegléden telepedtünk le, ahol a szüleim és a nővéremék a mai napig is laknak. Édesanyám adminisztrátor volt egy vállalatnál, szerencsére minden új helyen talált munkát. Gyerekként kalandnak éltem meg a költözéseket, és csak most, felnőtt fejjel, életem első komolyabb költözése után értettem meg, mit is jelenthetett szüleimnek újra és újra összepakolni, és új otthont teremteni egy vadidegen környezetben. A szűkebb és a tágabb családunk is rendkívül összetartó, úgy érzem, hogy a család megtartó ereje a legnagyobb és legfontosabb örökség, amit kaptam tőlük.

Ezek szerint 18 éves korodig Cegléden laktál a családoddal, majd Budapestre jöttél tanulni?

Igen, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, gyógypedagógia és pszichopedagógia szakra. Kamaszkoromban nyaranta egy-egy hónapig kórházi gyermekosztályon dolgoztam, és ez az egész életemre szóló meghatározó élménnyé vált. Abban az időben még nem lehettek a szülők a gyerekekkel, csak minden második nap engedélyeztek az osztályon egy-egy óra látogatási időt. Rendkívül nagy hatással volt rám a beteg gyerekek kiszolgáltatottsága. Az ott gyűjtött tapasztalataim meghatározóak voltak abban, hogy később a gyermeklélektan és az egészségügy felé fordultam.

A főiskola elvégzésekor milyen terveid voltak a jövőre nézve?

Kicsi koromtól kezdve nagyon vágytam arra, hogy saját gyerekeim legyenek, ez volt számomra a legfontosabb. A szakmámat illetően is biztos voltam benne, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A gyógypedagógia által ráadásul lehetővé vált számomra, hogy kiszolgáltatott gyerekeknek segíthessek. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem a főiskolai évek alatt, mert lehetőségem volt az összes Budapesten és környékén lévő gyógypedagógiai intézménybe ellátogatni és szakmai gyakorlatot szerezni. Állami gondozott és különböző fokozatú értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkoztunk, illetve rálátásunk volt a siketekkel, vakokkal, mozgássérültekkel való munkára is. A diploma megszerzése után pedig a főiskola gyakorló iskolájában helyezkedtem el. Ott szinte csak egy fél tanévet tanítottam, mert közben várandós lettem az első gyermekemmel.

Hogyan ismerkedtél meg a gyermekeid apjával?

Ő az egyik főiskolai csoporttársnőm baráti társaságába tartozott. Amikor megismerkedtünk, ő éppen sorkatona volt Győrben, így a mi kapcsolatunk levelezéssel indult. Amikor befejeztem a főiskolát, két év ismeretség után, 22 éves koromban összeházasodtunk. Egy évre rá megszületett az első gyermekünk.

Tudomáson szerint a dúlaképzést pedig a harmadik gyermeked születése előtt végezted el.

Igen. Már gyógypedagógusként feltűnő volt számomra a szülőkkel folytatott beszélgetések során, hogy milyen sok fájdalmat hordoztak a szülés körüli élményeikről azok az édesanyák, akiknek koraszülött vagy betegen született gyermekük van. Sokan arról panaszkodtak, hogy nem kaptak megfelelő lelki támogatást ebben a nehéz helyzetben. Úgy éreztem, hogy nagyon nagy hiány van ezen a területen. Azt fontolgattam, hogy elvégzem a pszichológia szakot, hogy aztán majd szülészeten lehessek pszichológus. Ekkor ismerkedtem meg Békési Beátával, aki pontosan ezzel foglalkozott, és épp akkor indította el az Aktív Szülés Programot. Bea „kisinasként” maga mellé vett, adminisztráltam, fogadtam a hozzá érkező várandós párokat, és részt vehettem a csoportos foglalkozásokon is. Bea hívta fel a figyelmemet arra, hogy az Alternatal Alapítvány kórházi szülések kísérésére is felkészítő dúlaképzést indít. Addig még sohasem hallottam még ezt a szót, de ahogy megtudtam, hogy ki a dúla és mi a feladata, azonnal tudtam, hogy pontosan ez az, amire vágyok.

Természetesen egy négynapos képzés csak elindítást tudott adni a dúlává válás irányába, tudtam, hogy rengeteget kell még tanulnom és tapasztalnom, de az a 4 nap nagyon nagy energiákkal töltött fel.
A tréning után több szülészeti osztály vezetőjét is megkerestem, de nem nagyon értették, hogy mit is szeretnék, és hogy miért fontos a személyre szabott lelki támogatás a szüléskor. Hamar ráébredtem, hogy sokkal könnyebb dolgunk lehetne, ha a már végzett dúlák egységbe tömörülnének, így 2001 tavaszán megalakítottuk a Magyarországi Dúlák Egyesületét. A szervezetnek 2006-ig voltam az elnöke, és igyekeztem hírét vinni a dúlaságnak az ország minden szegletébe, így lassan az anyukák is és az egészségügyi dolgozók is egyre jobban megismertek minket.

Tulajdonképpen hirtelen PR szakemberré kellett válnod?

Szakembernek nem nevezném magam, de valóban megragadtunk minden lehetőséget a médiaszereplésre (magazinok, rádió, tévé), illetve személyesen is igyekeztünk ott lenni a szakmai fórumokon, konferenciákon. Izgalmas időszak volt ez, hiszen akkor még mi magunk sem tudtunk biztosan, hogy lesz-e erre igény itthon, de nagyon bíztunk benne.

Definiáljuk most akkor pár mondatban a dúlát, mert az olvasók között is bizonyára lesz olyan, aki még nem hallott erről!

A mai kor dúlái azok a nők, akik valamilyen érzelmi vagy egyéb indíttatásból, segítő kezet szeretnének nyújtani a gyermeket váró édesanyának, mind a várandósság, mind a vajúdás és szülés idején. Bár nem szakemberek, – nem tartoznak a kórházi alapszemélyzethez-, ismerik a szülés testi-lelki változásait, érzelmi és fizikai támogatást nyújtanak a vajúdás és szülés pillanataiban, illetve a megelőző 9 hónapban és a gyermekágyas időszakban is.
Mivel nem tartoznak a kötelező kórházi személyzethez, a várandós kismama eldöntheti, szeretne-e magának ilyen segítőt és azt is, hogy várandóssága melyik szakaszától szeretné, hogy segítségére legyen a dúla, hogy élményeit, érzelmeit, esetleges félelmeit, kétségeit átbeszéljék, megbeszéljék.

A dúla akkor áll a várandós nő rendelkezésére, amikor ő azt szeretné, saját tudásával és tapasztalataival kíséri az édesanyákat ebben a szép, de sokszor nehéz időszakban, hogy minden várandós megtalálhassa a saját útját, igényeinek legmegfelelőbb felkészülési módot.

A dúla nemcsak a várandós édesanyát, hanem a gyermeket váró édesapákat, a párt is kísérheti útjukon. A legideálisabb helyzet, ha az apák is részt vesznek néhány konzultáción, beszélgetésen, így ők is megismerhetik a dúlát, ők is választ kaphatnak kérdéseikre, hiszen bennük is nagyon sok minden játszódik le ebben az időszakban, függetlenül attól, hogy fizikailag nem ők hozzák világra kisbabájukat.

A dúla egyik felbecsülhetetlen értéke a kizárólagos figyelem és a pár teljes mértékű segítése.

Kíváncsi vagyok rá, pontosan hogyan közelítettétek meg az orvosokat vagy a kórházakat az édesanyákkal, akik kiválasztottak Téged a szülésük kísérésére.

Elengedhetetlen feladat számunkra az egészségügyi dolgozókat (védőnőket, szülésznőket, orvosokat) tájékoztatni a munkánkról, ugyanakkor az is fontos, hogy a nők is meg merjék fogalmazni az igényeiket az orvosuk felé, ha szükségük van a dúla által nyújtott támogatásra. Mára már jól látható, hogy mely kórházak „dúlapártiak”, és azok az anyák, akik szeretnének dúlával szülni, általában ezeket a kórházakat választják. Szerencsére egyre több orvos és szülésznő ismeri fel, hogy ha egy dúla jól végzi a munkáját, az nekik is segítséget jelent.

Emlékszel még a legelső szülésre, amit te kísértél?

Természetesen! Az István Kórházban történt, és érdekessége volt, hogy a legtöbb, általam kísért szüléssel ellentétben ezen nem volt jelen az édesapa. Bár akkor még rengeteg gyakorlati dologban kisebb volt a jártasságom, igyekeztem lelkileg, érzelmileg minden támogatást megadni az édesanyának ahhoz, hogy szép szülésélménye legyen.

2004-ben trénertársammal elindítottuk a dúlaképzéseket, így az egyesület is elkezdett dinamikusan fejlődni. Az egyesület lassacskán egyre ismertebb lett, egyre több feladatot adott, így önkéntesként nekem egyre nehezebbé vált a gyerekek mellett vinni a szervezet ügyeit. 2006-ban végül lemondtam a MODULE elnöki tisztjéről. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy nem működött tovább az egykeresős családmodell, az addigra már 5 főre gyarapodó családunk eltartása a férjemre egyre nagyobb terhet rótt. Másrészről úgy éreztem, hogy bár azzal az iránnyal, amit én követendőnek találtam az egyesület jövőjét illetően, a tagok elvileg egyetértenek, de gyakorlatban nem tudnak a megvalósításában a segítségemre lenni, így fájó szívvel, de meghoztam ezt a döntést.

Időközben, 2002-ben pedig magad is újra átélhetted a szülés élményét, már dúlaként. Számomra érdekes az, hogy saját dúlád ekkor sem volt.

A második gyerekem születése után azt éreztem, hogy még van helye egy kistesónak. A ház építésekor is beterveztük a harmadik gyerekszobát, így aztán nagyon örültünk, amikor 2002-ben jelentkezett Eszter. Gyöngyvér ekkor tizenegy, Dorka nyolc éves volt. Mivel sokat tudtak a hivatásom miatt a szülésről, születésről, így talán nem meglepő, hogy amikor megtudták, hogy várandós vagyok, az első kérdésük az volt, hogy bent lehetnek-e majd a szülésnél. Az biztos volt, hogy kórházban fogok szülni, mert bár én hajlottam volna arra, hogy a harmadik gyerekem otthon szülessen, a párom nem érezte volna sem magát, sem bennünket biztonságban, ezért megpróbáltunk egy olyan kórházi környezetet találni, ahol mindannyian együtt lehetünk jelen.

Így tulajdonképpen a lányaim és a párom lettek a dúláim, annak ellenére, hogy semmilyen elvárásom nem volt a gyerekekkel kapcsolatban, sőt, úgy intéztük, hogy nekik szabad ki- és bejárásuk legyen a szülőszobába. Azt is megbeszéltünk velük, hogy én magam is dönthetek bármikor majd úgy, hogy inkább menjenek ki. Ennek a szabadságával és nyitottságával mentünk be a kórházba azon a napon, amikor Eszter született.

A vajúdásomból legélénkebben azok a képek élnek, amikor a kis kezükkel készítették nekem a borogatást, vagy amikor a kád szélébe kapaszkodtam, és a gyerekek keze ott volt a kezemen. Hihetetlen, csodálatos élmény volt számomra, teljes és tökéletes beteljesedés, hogy amikor Eszter megszületett és a mellkasomra vettem, akkor odahemperedtek mellénk a nagyok is. Ez pont így volt jó.

Eszter még alig volt két éves , amikor nekifogtál dúlaképzéseket szervezni. Hogy sikerült ez, egy ilyen kicsi gyerek mellett?

A képzések akkor még négy egymást követő napon zajlottak. Ebben az volt a jó, hogy csak egyszer kellett segítséget szervezni, másrészt viszont bizony egy kétévesnek nem volt könnyű egyszerre négy napig nélkülöznie az anyukáját. Szerencsére a férjemnek kezdettől fogva nagyon szoros a kapcsolata a gyerekekkel, így nem jelentett gondot számára átvenni tőlem a feladatokat és enyhíteni a hiányomat. Ugyanakkor fontos segítséget jelentettek a nagymamák is. Én általában azt láttam könnyebbnek és működőképesebbnek, ha a gyerekek maradtak a megszokott helyükön, és a nagyszülők jöttek segíteni.

A tréningekre fel is kellett készülni. Ezt hogyan tudtad megoldani?

Ez volt a könnyebbik része, hiszen ezt apránként is lehetett tenni otthonról. Nekem a helyszínt, a résztvevőket és az előadók megjelenését, tehát a tréning szervezési ügyeit is meg kellett oldani, de a csoporttal való munkában rengeteget jelentett a trénertársam, Haas György tapasztalata. Nagyon jól együttműködő és összeszokott párost alkottunk évekig, míg az ő élete aztán más irányt vett, így 2009 óta egy új, szintén nagyszerű társsal, Tamás Dorka mentálhigiénés tanácsadóval dolgozom. A tréningek tematikája és a képzési rendszer is folyamatosan alakul és bővül. Ma már a négynapos alapképzés előtt egy hónappal tartunk egy háromnapos önismereti-motivációs tréninget is, illetve az alapképzésen részt vettek jelentkezhetnek egy 150 órás továbbképzésre is a Békés Dúlaműhelybe.

Dúla csak az lehet, aki már maga is szült?

Nem feltétlenül. Nyilván nagyon fontos előny a saját szülésélmény, de nem kizárólagos feltétel. Ha valaki még nem szült, de empatikus, tud értő figyelemmel támogatni, nagy benne az elfogadás, az saját élmény nélkül is lehet jó dúla.

Eszter születése után mennyi szünetet tartottál, mennyi ideig nem vállaltál szüléskísérést?

Kétéves kora körül kezdtem évi egy-két szülést vállalni. Az a nagy szabadságot jelent, hogy magam alakíthatom a leterheltségemet, és ahogy cseperednek a gyerekek vagy alakul az élethelyzetünk, annak megfelelően tudok szüléskíséréseket vállalni. Tulajdonképpen csak 2008-tól foglalkozom intenzívebben várandósokkal, egyéni szülésfelkészítéssel és nevelési tanácsadással, és azóta kísérek igazi rendszerességgel szüléseket is.

Nyilvánvaló, hogy a hétvégi munkát, amelyet a tanfolyamok igényelnek, illetve a kiszámíthatatlan időbeosztást, amely a szüléskísérések velejárója, nagyon nehéz a családi élettel összeegyeztetni, ezért is tartom fontosak a határaim felismerését. Talán a legkisebb gyermekemnek volt régebben a legnehezebb ez. A mai napig fontos kérdés számára, hogy másnap ki viszi és hozza az iskolából, hiszen sosem lehet biztos benne, hogy otthon leszek-e reggel, és délután én megyek-e érte. Ezért megbeszéltük, hogy ha éjjel szüléshez mennék, akkor felkeltem és elbúcsúzom tőle.

Úgy gondolom, hogy a hivatás gyakorlását össze lehet egyeztetni a családi élettel, bár ez sokszor nem könnyű. Tizenöt év főállású anyaság után számomra különösen nem az, hiszen a gyerekeim és én is azt szoktuk meg, hogy stabil bázist biztosítok nekik, amikor hazajönnek. Ez nekem is fontos és nekik is szükségük van rá. Ugyanakkor a munkám is olyan, amit csak maximális odaadással és figyelemmel szabad végezni, emellett szeretnék időt szánni a pihenésre, töltődésre is.

Tele vagyok tervekkel, elképzelésekkel és vágyakkal a dúlaság jövőjét illetően, de elfogadtam, hogy csak szép lassan tudok ezekkel haladni.

Hány szülést vállalsz mostanában egy hónapban? Van erre valami etikai útmutató, vagy saját elv?

Számomra nagyon fontos, hogy örömmel, teljesen a családra, kisbabára hangolódva tudjak ott lenni a szülésnél, születésnél. A 37. héttől a 42.-ig gyakorlatilag bármikor megindulhat a szülés. Ebben az időszakban már napi szinten ott van a gondolataimban a család és a kisbaba. Ez a készenléti állapot, ami így öt hétig is eltarthat, lemondásokkal is jár. Nem utazhatok pl. Budapesttől 60 kilométernél messzebbre, nem ihatok meg egy korty alkoholt sem, állandóan figyelnem kell arra, hogy legyen elég benzin az autómban, hogy bárhová megyek, legyen velem a dúlatáskám, a telefonom és a telefontöltőm. És ez bizony olykor a családomtól is lemondást követel. Dúlaként azt vállalom, hogy a vajúdás első pillanatától a szülés lezárultáig teljes figyelmemmel a család rendelkezésére állok. Ezt a fajta odafigyelést pedig akkor tudom vállalni, ha a pihenésre és a családomra is jut időm. Éppen ezért a nyár bizonyos időszakában és decemberben nem vállalok kísérést.

Ma már nem ritka, hogy egy-egy hónapban akár több szülés kísérésére is felkérnek, ezért úgy dolgozom, hogy mindig áll mögöttem a háttérben egy helyettes dúla (akit az anya választhat ki, vagy ha rám bízza a választást, akkor a szülés előtt megismeri őt is). Bármikor előfordulhat ugyanis hogy megbetegszem, vagy az, hogy a kisbabák nem a kiírt időpontban szépen egymás után, hanem egyszerre indulnak el. Ilyen ugyan még nem fordult elő, de természetesen lehetséges. A háttérdúla tehát nemcsak a szülők számára, hanem nekem is nagy biztonságérzetet ad.

Úgy látom, te ebben a hivatásban megtaláltad azt, amit mindig is kerestél.

Annak a bizalomnak a megtapasztalása, amellyel a párok hozzám fordulnak és az a megtiszteltetés, hogy felkérnek, hogy legyek a kísérőjük életük e jelentős, örömteli és intim időszakában, nagyon értékes ajándék a számomra. A dúlai hivatás sok-sok szeretetteljes kapcsolatot hozott az életembe és közben rengeteget tanulok ezeknek a kíséréseknek a kapcsán, mindamellett, hogy természetesen folyamatosan képzem is magam. Szóval igazán boldog embernek tartom magam, mert a munkámra valóban sokkal inkább hivatásként, mély elkötelezettséggel tekintek.

Nagy átlagban tíz szülésből hány szokott úgy sikerülni, ahogy az anya szeretné, és hány lesz nehéz szülés, váratlan eseményekkel, vagy éppen olyan, amit a család méltatlannak ítél?

Szerencsére egyre gyakrabban igazán szép szüléseket kísérhetek. Azt gondolom, hogy ez annak is köszönhető, hogy azt vallom, a várandósság hónapjaiban lehet jól „megágyazni” a szülésnek. Arra törekszem, hogy a lehetőségek megismertetésével, az információk átadásával és az anyával/párral folytatott beszélgetések során kialakuljon bennük a biztonságérzet. Fontos, hogy mire eljön a szülés ideje, ne maradjanak bennük megválaszolatlan kérdések és hogy olyan kísérőket válasszanak, akikben megbíznak.

Hány dúla van ma Magyarországon?

Csak az általam szervezett képzéseken végeztek már több mint kétszázan, de ma Magyarországon több helyen is tartanak időnként dúlatréningeket. Éppen ezért azt nem tudom megmondani, hogy jelenleg hányan aktívak, hiszen vannak olyanok is, akik a tréning elvégzése után szültek, és így most kisbabát nevelnek otthon. A legtöbb dúlának van más főfoglalkozása, a szülések kísérését e mellett vállalják, ki sűrűbben, ki ritkábban.

Az aktív dúlák száma mennyire sok vagy kevés a felmerülő igényekhez képest?

Ezt nehéz megítélni. A jelenlegi igényeket ki tudjuk elégíteni, más kérdés, hogy bizonyára több édesanyának lenne szüksége a dúlák által nyújtott támogatására, csak esetleg erről lebeszélik azzal, hogy a dúla nem nyújt semmivel sem többet, mint amit az egészségügyi személyzet is biztosít. Sok munkára van még szükség ahhoz, hogy a tevékenységünkkel kapcsolatos tévhiteket eloszlassuk és a szülészek is felismerjék, hogy mekkora jelentősége van a személyre szabott, folyamatos gondoskodásnak.

A legjobb hírvivőim és legnagyobb segítségeim maguk a velem szült anyák, akik a környezetükben élő nőtársaiknak elmondják az élményeiket, és így ők azok, akik a leghitelesebben tudják képviselni azt, hogy mit jelent dúlával szülni.

A szülések kísérésén, dúlák képzésén, illetve a dúlaság ügyének képviseletén túl még mivel foglalkozol?

A munkám leghangsúlyosabb része a várandósokkal való konzultáció. Nagyon érdekes és örömteli, hogy egyre több olyan pár jön hozzám, aki még csak készül a fogantatásra. Sokan vannak olyanok is, akiknek már van gyermekük, de az előző szüléseik során valami nem úgy történt, ahogy szerették volna, és most szeretnének támogatást kapni a következő szülésüknél. Általában párok járnak hozzám, az általuk választott rendszerességgel és időtartamban. Ezenkívül az általam képzett dúlákból megalakult Békés Dúlakör szervezeti fejlesztésén, megtartásán és ismertté válásán is dolgozom.

Hogyan szervezed egy-egy napodat?

A naptáramat leginkább a kisbabák alakítják. Tudatosan tervezem a napjaimat, de ha szüléshez kell mennem, akkor természetesen minden más program halasztódik egy kis időre.
Ma már, ha éppen nincs szülés, igyekszem konzultációs és otthon dolgozós napokra osztani a hetemet. A konzultációs napokon bejövök a városba, abba a „rendelőmbe”, ahol a hozzám fordulókat tudom nyugodt körülmények között fogadni, az otthon dolgozós napokon pedig elvégzek mindent, amit számítógépről lehet, illetve ilyenkor haladok a házimunkával is.

A családomnak is szüksége van rám, és persze nekem is rájuk, így ügyesen és hatékonyan kell megszervezni a napjaimat.

A hétvége mennyire tud a családé lenni? Az évi két dúlatréninget illetve egy-egy szülést kivéve van még valami feladat, ami hétvégére esik?

Igen, a műhelycsoportom, ahol a továbbképzés zajlik, havi egy szombati elfoglaltságot, az alapképzések pedig évente 4 hétvégét jelentenek. Más egyelőre nincs, és nem is szeretnék vállalni, így is kötöttség jelent az, hogy sokszor nem tudunk messzebbre kirándulni a családdal hétvégén, mert készenlétben, Budapest közelében kell lennem.

Mi az, amit a munkádból tanultál, ami leginkább gazdagított téged?

Ez a hivatás rengeteg változást hozott az életembe. Sokkal nyitottabban, elfogadóbban állok a világ dolgaihoz, sok mindenben megváltozott a szemléletem, amit az is gazdagít, hogy különféle személyiségű, hitrendszerű, temperamentumú, gondolkodású emberrel találkozom. Közel kerültem a szülés, születés misztériumához, és ez különleges spirituális megtapasztalásokat is hozott. Mélyen hiszek az újszülöttek bölcsességében, mert tapasztalom, hogy milyen sok tudást hoznak magukkal. Éppen ezért komolyan átérzem a felelősségét annak, hogy kísérőként hogyan vagyunk jelen az élet kezdetekor.

A tapasztalataim segítettek abban, hogy a szülés óráiban ne csak az anya hogylétére koncentráljak, hanem arra is, hogy az apa és a kisbaba is biztonságban és jól érezze magát.

Ma már, ha olyan helyzet adódik (nem is olyan ritkán), hogy valamilyen oknál fogva én vigyázok a babára az első percekben, akkor mindig beszélek hozzá, elmondom, hogy mi történik, és látom, hogy egy bizonyos szinten ezt megérti. Nem tudom pontosan, hogy hogyan, hiszen a szavakat még nem ismeri, de mégis látom rajta, hogy figyel és megérti a mondanivalóm lényegét.

Egy család kísérése érzékeny figyelmet és alázatot követel. A szülés valóban egy misztérium és nem egy orvosi esemény, még akkor sem, ha kórházban történik. Egy kör végpontja, melynek kezdetén az apa megajándékozza az anyát, s melynek végén az anya visszaajándékozza egy gyermekkel az apát. A pár intimitásának védelme segíthet abban, hogy a kisbaba olyan szerelmi együttlétben születhessen meg, ahogy megfogant.

Hogyan tudsz feltöltődni, van-e mégis valamennyi szabad időd és azt mivel töltöd?

Segítő foglalkozásokban elengedhetetlenül fontos a feltöltődés. Néha, rövid időkre nagyon szeretek egyedül lenni. Szeretek futni, mert ez a sport edzi a testem és a lelkem is, elcsendesít és kiszellőztet. Az ötödik-hatodik kilométer körül érzem, hogy már igazán magam vagyok, és kezdem kifutni magamból azokat az emlékeket vagy érzéseket, amiket el akarok engedni. Mivel a munkám során nagyon koncentráltan figyelek másokra, így olykor vágyom a csendre és a magányra.

A futáson kívül az utazással tud nagyon pihentetni. Számomra a tenger látványa jelenti a legnagyobb felüdülést, a víz közelében tudok igazán a gondtalan gondolattalanság állapotába kerülni.
A mindennapokban pedig az elalvás előtti olvasás segít sokat. Ilyenkor belemerülök egy olyan világba, ami nagyon más, mint ami napközben körülvett.

Mit tartasz a sikered titkának?

A sikerem titka? Egyrészt talán az, hogy szelíden, de nagyon következetesen és kitartóan képviselem a dúlaság ügyét. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy egy szemléletet, egy eddig ismeretlen szakmát szeretnék bevinni az egészségügybe, ezt másképp nem is lehet. Mosolyogva, kedvesen közeledem azok felé is, akik ellenségesen tekintenek rám, és az ő álláspontjukat is próbálom megérteni. Az édesanyákhoz is nagyon elfogadóan közeledem, őszinte kíváncsisággal szeretném őket megismerni, megérteni, és abban kísérni, amit ők szeretnének.
Az anyák, illetve a dúlaképzésemen részt vevők egyaránt azt jelzik vissza, hogy számukra az a legfontosabb, hogy hitelesnek látnak.