Újjászületés

Ma éppen 25 éve, hogy anyává születtem. A várandósságom 37. hetében ezen a napon jött világra Gyöngyvér lányom, akinek az érkezése határtalan boldogsággal töltött el.

De ma nem csak őt ünnepeljük, kettős ünnep van. Egy újjászületésé is.

A 10 évvel ezelőtt létrehozott honlapom, most, mára új ruhába bújt, és mind tartalmilag, mind formailag teljesen megújult.

Hosszú hónapok munkája van mögöttünk mindazokkal, akik ennél a születésnél bábáskodtak. Lassan építkező, finoman érlelődő folyamat volt ez, de annak, ami ebben utolsó két-három napban történik bennem, annak már valami egészen más a dinamikája.

A figyelmem teljesen idehúzódott. Befelé fordultam, és magam is elcsodálkoztam, mennyire nyugtalanná tesz és zavar, amikor kizökkentett valami a szövegek fogalmazásából vagy a képek rendezéséből, elfelejtettem enni, inni, és amikor éjjelente holt fáradtan bedőltem az ágyba, akkor sem tudtam elaludni. Döbbenten meredtem rá többször is az óramutatók járására, mert elmélyülve a tartalom írásában teljesen elvesztettem az időérzékelésemet. Volt, hogy könnyek szöktek a szemembe, máskor fellelkesültem és órákig vitt előre egy jófajta energia, aztán elbizonytalanodtam, hogy képes leszek-e végig csinálni, most meg fáradtan, de büszkén és nagyon izgatottan méregetem az újszülöttet.

Mosolyogva nyugtáztam magamban, hogy pont olyan érzéseket élek át, mint amikor valaki vajúdik és szül. Aztán egyszer csak szöget ütött valami a fejembe, és ma reggel kíváncsiságból a kezembe vettem a naptáramat.

  1. január 27. szerda délelőttre van beírva az első bejegyzés: HONLAP – megbeszélés. Az év 4. hetében történt ez.

Ma, az év 41. hetében járunk. Az új oldal, akár csak a lányom, a 37. héten született meg!

Mély tisztelettel és elismeréssel köszönöm Brigi, Boglárka, Luca és Bucó munkáját, akik maximális profizmussal, kreativitással, a kéréseimre mindig nyitottan, rugalmasan és kedvesen segítettek abban, hogy ez az újjászületés megtörténhessen.

Zoli! Köszönöm, hogy  dúlaként nem csak a családod életébe fogadtál be, hanem ezt a szívemnek kedves honlapot is felkarolva lehetővé tetted, hogy ilyen nagyszerű emberekkel dolgozhassak együtt!

www.corpuscom.hu